Az orvosnál

Ülök a váróban. Nem vagyok beteg, csak a szokásos kontrollra jöttem, de mint mindig, várni kell. Előveszem a könyvemet és olvasni kezdek, hogy elüssem az időt. Néhány perc múlva egy fiatal nő kissé fújtatva jön fel a lépcsőn. Egymásra nézünk, mormolunk egy jónapotot, aztán olvasok tovább. Ő lassan vetkőzni kezd, hámozza ki magát a vastag kabátból. Még oldalról is feltűnik, hogy furán mozog.
Rásandítok, ekkor észreveszem, hogy babát vár. Amikor a padlóra csúszik a székre hanyagul odavetett sálja, azonnal felpattanok, és odanyújtom neki. Zavartan megköszöni, észre sem vette, hogy leesett. Egy darabig csendben ülünk, én olvasok. Aztán ő feláll, odamegy a rendelő ajtajához, és hosszasan bogarássza a kiírásokat. Majd elővesz a táskájából egy papírt, újra nézi az ajtót, közben
nagyokat sóhajt. Szinte érzem a bizonytalanságát.

-Segíthetek esetleg? – kérdezem, felpillantva a könyvből.

Hálásan jön közelebb, mutatja a beutalóját. Rápillantok, majd megbeszéljük, hogy jó helyen jár, én is a doktornőre várok, itt rendel, csak valamiért nincs most a táblán a neve.

Megkönnyebbülve leül. A hasára nézek, muszáj megkérdeznem, hányadik hétnél tart, hogy érzi magát. Örömmel válaszol, hosszan. Lassan elteszem a könyvet, jelezve, hogy csak rá figyelek. Valóban érdekel, amit mond. A nehézségekről mesél, és belőlem önkéntelenül előtör néhány szakmai kérdés.
Válaszol, megnyugtatom.

-De jó, hogy ezt mondod! – sóhajt fel. – Nagyon képben vagy. Biztosan van gyereked.

-Igen, kettő is – mondom mosolyogva.

-Egyébként mivel foglalkozol?

-Life coach vagyok – felelem.

Zavarba jön, nem nagyon tudja, hogyan tovább.

-Ez egy viszonylag új szakma – magyarázom, hogy oldjam a zavarát. – Kevesen ismerik.

-Life? Valakinek az életével foglalkozol?

-Úgy is mondhatjuk. Olyan ügyfeleim vannak, akik az életük valamelyik területén elakadtak, olyan problémájuk van, amelyre egyedül nem találják a megoldást.

-Ó, értem. Tehát olyan tanácsadó-féle vagy…

-Olyasmi – mosolyodom el. – Bár nem igazán szoktam tanácsot adni.

-Hogyhogy?

-Ha tanácsot adok, akkor az az én megoldásom arra az adott helyzetre. Csakhogy a teljes képet kizárólag az ügyfelem látja át. Tehát előfordulhat, hogy az én megoldásom számára nem fog működni. Én abban segítek neki, hogy ő maga találja meg a saját megoldásait.

-Érdekes, még nem is hallottam erről. És kik járnak hozzád?

-Főképp kismamák. És anyukák.

Nagyot villan a szeme, éppen válaszolna, amikor nyílik az ajtó és szólítják. Bocsánatkérőn néz rám, majd kapkodva összeszedi a holmiját.

Olvasnék tovább, de nem tudom kiverni a fejemből a tekintetét, amikor megtudta, mivel foglalkozom. Mintha hirtelen megörült volna. Lehet, hogy van valami komolyabb gondja….

Elmélázom, de nem tart sokáig, mert hirtelen nyílik az ajtó, és a fiatal nő kilép. A doktornő követi, még egy kis türelmet kér, majd eltűnik egy másik ajtó mögött.

-Ne haragudj – szólít meg újra a kismama – kérhetnék tőled egy elérhetőséget…? Lehet, hogy nekem is szükségem lenne egy ilyen beszélgetésre….

-Persze – mondom, és a névjegyem után kutatok a táskámban. Míg átnyújtom, mondanék néhány dolgot, de a doktornő már érkezik, int nekem, és mennem kell.

Fél szóval búcsúzunk, és már a rendelőben vagyok. Közben átvillan az agyamon, hogy mégiscsak jó volt a megérzésem.